Daniel Radcliffe nem borotválhatja a fanszőrét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Harry Potter-filmekből ismert angol színész nem borotválhatja testszőrzetét, ugyanis a most készülő filmjében meztelen jelenetei lesznek.
hirdetés
Daniel már nyilatkozott is legújabb filmjéről a Heat magazinnak: „Ki vagyok békülve a testemmel. Vicces, de épp most beszéltem a rendezővel, akivel az új filmen dolgozunk, és lesz pár meztelen jelenetem. Erre ő azt mondta: »csak hogy tudd, vetkőzni fogsz, nincs borotválkozás. A film a negyvenes években játszódik, és zsidó férfit alakítasz!«”
Az is kiderült egyébként a színészről, hogy az intim részeit nem is nagyon szokta borotválni, illetve a nőknél kifejezetten ijesztőnek találja a teljes csupaszságot: „Túl sok információ, de nem szeretem azokat nőket, akiknek nincs lent semmi szőrük. Ijesztő. Valami kell, hogy legyen, különben rohadt ijesztő.”
Akárhogy is, Danielnek nyilván nem okoz gondot, ha le kell vetkőznie, hiszen már 2007-ben az Equus című színdarabban ledobott magáról minden ruhaneműt. Mondhatni, már rutinos az ilyesmiben.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Elárulta az étkezési szokásait.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.
Nyáron várható a film premierje.
Anyák napján mutatta meg.











