Alekosz: „Nagy dolgok vannak születőben!”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Alekosz elkotyogta, mire készülnek a TV2-nél. Bár konkrétumokat nem árult el, az biztos, hogy visszatér még a képernyőre.
hirdetés
A tavalyi évben két valóságshow-t is megjárt Alekosz lépten-nyomon azt hangoztatja, hogy imádja a reality műfaját, és a kamerák előtt érzi jól magát. Képernyőéhségét a Való Világ után Hajdú Péter elégítette ki, akinek köszönhetően óriási médiabotrányt okozva váltott csatornát, és költözött be a TV2-féle ÖsszeEsküvőkbe.
Nem meglepő tehát, ha a Való Világ 4 győztesét idén is viszontláthatjuk majd a képernyőn valamilyen műsorban. A görög szexkiborg azt állítja, hogy a Való Világ 4 indulásakor vett fel egy szerepet – amelyet még a produkció szerkesztőivel egyeztetett –, és ettől a mai napig nem akar megválni.
„Én ezekre a showműsorokra születtem, és szerves részévé váltak az életemnek. Egyszerűen akkor érzem jól magam, amikor működik a kamera. Ami most van körülöttem képernyős tekintetben, az csak a vihar előtti csend. Ugyanakkor már folynak a visszatérésem előkészületei. Az új show-ról csak nagyon keveset tudok elárulni, igazából főként annyit, hogy lesz. Az egész főként a kommunikációra helyezi majd a hangsúlyt, és a téma jelentős szakértőinek közreműködésével készül majd” – idézi Alekosz Új Ásznak adott interjúját a stop.hu.
„A nagy váltás után kell egy kis idő, amíg beilleszkedem az új környezetembe, és megtalálom a számomra kikövezett utat, de jól haladunk és biztos vagyok abban, hogy nagy dolgok vannak születőben” – tette hozzá Nagy Alekosz.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











