A One Directon szerepelni fog az iCarlyban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A brit fiúbanda tagjai saját magukat fogják alakítani a Miranda Cosgrove főszereplésével készült sorozatban a Nickelodeonon. A történet izgalmas lesz!
hirdetés
Az iCarly nemrég kérte fel az One Directiont, hogy szerepeljenek a híres sorozatban, Miranda Cosgrove mellett az ötödik évadban. A sorozatot hamar felveszik, még hétfőn, melyben a fiúk természetesen saját magukat alakítják, és még az egyik híres dalukat, a What Makes You Beautiful számot is előadják.
Az epizódban Carly hazatér honvágya miatt, majd később kiderül, hogy a One Direction elfogadta a meghívást, és fel fognak lépni a webshow-ban. Miután megérkezik a brit fiúbanda, Harry megjátssza, hogy beteg, ugyanis fel szeretné hívni magára a figyelmet. Ezek után kieszelnek egy tervet, azt hazudják Carlynak, hogy Gibby lesz a csapat új tagja, Spencer pedig személyi edzőnek áll.
Miranda amúgy nemrég mesélt az MTV-nek az ötödik évadról. Sajnos még sem ő, sem a sorozat többi tagja nem tud sok mindent az új évadról, mivel még csak most kezdenek a munkához, és nekik is nagy meglepetés lesz. Azonban ha lehet hinni a híreknek, Katy Perryt is szeretnék megkapni egy epizód erejéig.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Selena Gomez azonban visszatér.











