Új szereplő érkezik a boszorkányok városába
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Új ember érkezik Chance Harbor kicsiny városába, ezúttal egy igen érdekes hölgyemény személyében.
hirdetés
A múltkori epizódban (Ice/Fire) tanúi lehettünk, ahogy egymásra talált egy gonosz boszi, Faye Chamberlain (Phoebe Tonkin) és egy voodoo pap, Lee LaBeque (Grey Damon), akik együttes erővel majdnem megölték a kör többi tagját.
Ez már önmagában is elég húzós, ám még ennél is tovább bonyolódik a dolog a gerlepár körül, ugyanis a voodoo koronázatlan királyának érdekes múltjából egy darabka igencsak nagy galibát okoz majd, egy hölgy személyében.
Az emlegetett lányt, Evát Alexia Fast játssza, aki Lee régi barátnője volt, de drogtúladagolás miatt eddig kómában feküdt. Az eddig aranyos és kiegyensúlyozott lánnyal nincsen minden rendben, ugyanis törések keletkeztek a személyiségében, ami egyre szembetűnőbb lesz, miután találkozott a rosszfiú életében lévő másik nővel, Fayjel.
Először a 15. részben fog megjelenni – Cassie apjával együtt –, és visszatérő szereplő lesz a sorozatban.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











