Kökény Attila fogyókúrába kezdett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Megasztár győztesének elege lett a hasán lévő plusz kilókból, ezért szigorú fogyókúrába kezdett.
hirdetés
Kökény Attila, a Megasztár győztese megelégelte a plusz kilókat. Ugyan tavaly már sikerült neki elég hamar jó sok kilótól megszabadulnia, de aztán a nagy rohanás miatt felcsúszott pár kiló. Elmondása szerint a fogyókúrára a löketet az adta meg neki, hogy karácsonyra egy csomó jó inget kapott, ami a hasán szűk volt. Így most az a cél, hogy legalább annyit fogyjon, hogy fel tudja venni ezeket a ruhákat.
„Elhatároztam, hogy naponta ötször eszem, de keveset. A menü csirkemell lesz zöldségekkel. És persze rengeteg ásványvizet fogok inni. Azt remélem, hogy egy hét alatt akár két-három kilót is le tudok majd adni így. A feleségem, Aranka velem diétázik, így azért könnyebb dolgom lesz. Persze nem csak az étrendemen változtatok. A haverokkal elkezdtünk lejárni konditerembe kardióedzéseket végezni, futópadon és elliptikus tréneren. Több fronton támadjuk a zsírszöveteket” – nyilatkozta a HOT! Magazinnak Attila.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











