Bikicsunáj ismét énekesi babérokra tör!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Megasztár 5 előválogatójából híressé vált Szarka László élete nem változott meg eléggé a hirtelen jött ismertséggel. Úgy gondolja, itt az ideje újra megmutatnia magát.
hirdetés
A Bikicsunáj dallama és szövege bizonyára máig ott cseng mindenki fülében, azonban a hírnév és a rengeteg fellépés kevés volt ahhoz, hogy Szarka László élete megváltozzon. Bár most is felismerik bárhova is megy, csillogása csak rövid ideig tartott, így komolyabban profitálni nem tudott a gyatra angoltudásával elénekelt dalokból.
Elmondása szerint sokmindent másképp kellett volna csinálnia, hogy beinduljon az üzlet, illetve sokkal nagyobb kezdőtőke kellett volna hozzá. Jelenleg havi 28 ezer forintból kénytelen élni, a fellépéseken összehaknizott pénze sincs már meg, mert az egészet a gyerekeire költötte.
Az újabb kitörési lehetőséget a Csillag születikben látja, és nagyon reméli, hogy megüti az elvárt szintet. Két dallal készült a tehetségkutatóba, az egyik a Pet Shop Boys You Are Always On My Mind című dala, a másik pedig Demjén Ferenc Honfoglalása. Bizonyára érdekes lesz a produkció, mert az interjú során még a dal címének kimondásába is belekeveredett. De ez cseppet sem rossz jel, hiszen Bikicsunájtól már szinte elvárás, hogy mosolyt csaljon a hallgatóság arcára.
László azt is elmondta, hogy az éneklés mellett biztonsági őrként dolgozna szívesen, de sajnos a környéken nem kapott munkalehetőséget.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.











