Kórházba került az X-Faktor mentora!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szívinfarktus gyanújával vitték kórházba Nagy Ferót csütörtökön. A mentor szerencsére már jobban van, de pihennie kell.
hirdetés
Többek között rosszullétre, heves szívverésre és végtagzsibbadásra panaszkodott a Beatrice frontembere, akinek szívinfarktus-gyanús panaszai miatt rögtön mentőt hívtak. A kivizsgálás után kiderült, hogy Feró feleslegesen hozta a frászt szeretteire, csak a kimerültség és a jóideje elhúzódó influenzája okozta nála a problémákat.
„Négy napja lázas beteg vagyok, ágyban feküdtem, ráadásul előtte is kimerült voltam már, hiszen az X-Faktorral járó munka nem volt kevés, nagyon megterheltem a szervezetemet. A körzeti orvosom aggódott, hogy nehogy valami baj legyen, ezért ő is úgy gondolta, hogy kardiológiai kivizsgálásra van szükségem, nehogy a betegség ráhúzódjon a szívemre. Így kerültem végül a kórházba. Mindent megnéztek, és mindent rendben is találtak. Jól vagyok” – mondta másnap a Blikknek az X-Faktor mentora, aki elmondta, hogy csütörtökön ő is nagyon megijedt, de már csak mosolyog a történteken.
Feró szilveszteri fellépéseit is lemondta, hiszen pihenésre van szüksége, hogy visszanyerje az egészségét.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Sokat dolgozott és utazott velük.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.











