Halálos iramban: lesz hetedik rész is
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tuningolt autós akciófilm ötödik részének sikere után szinte borítékolható volt a folytatás, azonban az egyik főszereplő elmondta, hogy a hatodikat két részre bontják, így tehát lesz hetedik rész is.
hirdetés
A halálos iramban című filmsorozat egyik főszereplője, a Dominic Torettót alakító Vin Diesel megerősítette, hogy a Universal Pictures szeretne egy hetedik részt is. A hetedik rész azonban a hatodikban félbehagyott történet folytatása lenne, ugyanis a készítők a Harry Potterhez és a Twilighthoz hasonlóan két részre bontották a filmet.
„Az utolsó rész sikerét, a sok új karaktert és a történetet figyelembe véve leültünk, hogy kitaláljuk a folytatást, de rájöttünk, hogy erre nem lesz elég egy film. Amikor elkezdtük feltérképezni a dolgokat, azt mondták a stúdióban, hogy »ezt a történetet nem illik egy rohadt filmbe belezsúfolni«” – nyilatkozta a 44 éves színész a The Hollywood Reporternek.
A világszerte több mint 626 millió dollárt hozó Fast Five folytatása egyébként 2013-ra várható, és a legutóbb a második részben látott Michelle Rodriguez is visszatér a szereplők közé.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











