Fernando Alonso és Raquel del Rosairo válnak
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Fernando Alonso és Raquel del Rosairo öt év házasság után úgy döntöttek, elválnak útjaik. Mind ezt a média kihagyásával próbálják meg elintézni, és kérik, tartsák tiszteletben a magánéletüket.
hirdetés
A zene és a motorsport szerelmeseinek nem kell bemutatnunk Fernando Alonsot és Raquel del Rosairot, akik Spanyország egyik álompárját alkotják, pontosabban alkották, hiszen bejelentették: öt év házasság után beadják a válópert.
A válást egy közlemény formájában tudatták rajongóikkal és a nagyvilággal, valamint szeretnék, ha nem tennének fel az újságírók a témában egyéb kérdést, hiszen próbálják védeni magánéletüket, ahogy ezt házasságuk ideje alatt is tették.
„Öt év házasság után úgy döntöttünk, hogy elválunk. Ez egy nagyon nehéz, de közös döntés. Elválunk, de barátok maradunk és még mindig erős a szeretetünk egymás iránt, így biztosítanunk kell egymásnak, hogy másutt boldogok lehessünk.
Ezzel a közleménnyel szeretnénk véget vetni a találgatásoknak. Egyúttal megkérjük a médiát arra, hogy tartsa tiszteletben a privát életünket, amit mint azt tudják, mindig is próbáltunk védeni.
Szeretettel, Raquel és Fernando”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.













