Baricz Gergő lett az X-Faktor harmadik helyezettje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A holnapi fináléba már csak ketten jutottak, egy valakinek távoznia kellett.
hirdetés
Szombat estére már csak hárman maradtak az X-Faktor mezőnyében. A cél a holnapi fináléba jutás volt. A mentorok már nem döntöttek, az énekesek sorsa a nézők kezébe került.
Baricz Gergő, Muri Enikő és Kocsis Tibor három dallal készültek. Az első körben azt a szerzeményt adták elő, amiket a mentorok a legjobbnak ítéltek a versenyben. Ezután kezdődött a duettkör. Az énekesek meghívott vendégeikkel adták elő a szerzeményeket. Gergő a KFT-vel énekelt, Enikő Dolhai Attilával egy musicalduettel készült, Tibor partnere pedig Zséda volt. Harmadszorra a válogatón előadott dalaikkal álltak a színpadra.
Az est sztárvendége a Magna Cum Laude volt, akik különleges produkcióval érkeztek a műsorba, utánuk pedig lezárták a szavazást. A versenyből Keresztes Ildikó mentoráltjának kellett távoznia.
Hogy ki lesz az idei győztes, az vasárnap este derül ki. Előtte délután az RTL Klub – akárcsak tavaly – egy X-Faktor-maratonnal készül, ahol felidézik az elmúlt hónapok eseményeit.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











