Lady Gaga lesz Amy Winehouse?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az elhunyt énekesnő apja mégsem zárkózik el az Amy Winehouse-ról szóló filmtől, hajlandó tárgyalni róla. És ha a híreknek hinni lehet, a Mother Monster erősen hajt a tragikus sorsú énekesnő szerepére.
hirdetés
Nem sokkal az énekesnő halála után felröppent a hír, hogy filmet készítenek életéről, de sokáig édesapja, Mitch Winehouse ellenkezett, hogy lányáról bármi is készüljön, mivel ő örökölte Amy dalainak minden kiadási jogát. Sokak szerint ez nem fog sokáig tartani, hisz ő volt az, aki útjára engedte lánya első halála utáni szólólemezét is.
Egy másik forrás szerint Mr. Winehouse szívesen belegyezett a film forgatásába. „Mitch, illetve a Winehouse család szívesen foglalkozik filmekkel kapcsolatos ötletekkel, de csakis olyanokkal, amelyeknek célja az igazság elmondása” – mondta Amy Winehouse apjának szóvivője az Entertainment Weeklynek.
Ha sikerül elkészíteni a film alappilléreit, akkor hozzáfognak a főszereplő, vagyis Amy karakterének kereséséhez is. A hírek szerint Lady Gaga mindent megtesz, hogy megkaphassa a szerepet. Tudva lévő, hogy a Lady felnéz az angol énekesnőre. Állítólag még angol leckéket is vesz, hogy amerikai akcentusát brit hangzásúvá formálja. Amy édesapja a következőt nyilatkozta: „Azt hiszem, Gaga fantasztikusan bemutathatná a lányom életét, de ha rajtam múlik, még nem lesz film. Legalábbis zenével biztos nem, anélkül meg mit sem ér!” Azonban Twitter-profilján hozzáfűzte: „Soha nem mondtam, hogy Lady Gaga fogja eljátszani Amyt.”
Nos, a történések és nyilatkozatok egyelőre egymást ütik, de az újságírók szerint az idősebb Winehouse-t hamarosan meg fogja részegíteni elhunyt lánya sikere, és bele fog egyezni a filmbe. Az viszont mindenképpen biztos, hogy a film miről fog szólni: hogy tette tönkre egy ember életét a népszerűség, hogyan lett visszafordíthatatlanul drog- és alkoholfüggő, és Amy fantasztikus dalai sem maradhatnak ki belőle, persze ha sikerül megegyezni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.













