A The Saturdays máris az új kislemezen dolgozik
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a brit lánybanda legújabb, szám szerint 13. kislemezének előkészületei elkezdődnek. Már az a hír is kiszivárgott, hogy a Travie McCoyjal készített közös dal fog a piacra kerülni.
hirdetés
Még csak nemrégiben jelent meg az új album, azonban Frankie, Rochelle, Una, Mollie és Vanessa már az újabb korongon gondolkoznak. A pletykák ugyanis igaznak bizonyultak: új The Saturdays-kislemez a láthatáron!
2011. november 21-én látott napvilágot az On Your Radar, korábban pedig három dal is megjelent az albumról kislemez formájában. De ha ez nem lenne elég, az öt lány megerősítette a hírt, miszerint valóban készül újabb kislemez. Sokan az azóta elég nagy sikereket elért Fasterre tették a voksukat, azonban kiderült, hogy a Gym Class Heroes frontembere által készített közös dalra esett a választás, mely a The Way You Watch Me nevet kapta.
A dal kisfilmjének a rendezőjét már meg is találták, aki nem más, mint Taylor Cohen. A rajongók számára ismerős lehet a név, mivel a férfi nevéhez fűződik a Higher című videoklip is, így sok rosszra nem kell számítani, mivel rengeteg pozitív visszajelzést kapott. Azonban az előkészületekre még várni kell, mert a lányoknak jelenleg harmadik turnéjuk zajlik, és Anglia számos térségében pásztáznak.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











