Biztosan lesz Másnaposok 3.
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb vígjátéka, a Másnaposok biztosan nem fejeződik be a bangkoki történettel, ugyanis az egyik főszereplő megerősítette, hogy jövőre hozzá is látnak a harmadik rész munkálataihoz.
hirdetés
Sokak nagy örömére a farkas falka – akik a legénybúcsúk után rendszerint nem tudják, hogy hogy kerültek oda, ahol ébrednek, hogy mit csinálhattak, és hogy hová tűnt az egyik barátjuk – története folytatódik.
A hírt az egyik főszereplő, a Phil Wennecket alakító Bradley Cooper erősítette meg a minap, amikor a brit The Graham Norton Show vendége volt a második rész DVD és Blu-ray megjelenése kapcsán.
„Remélem, hogy szeptemberben már el tudjuk kezdeni a forgatást. Azt tudom, hogy Todd Phillips már dolgozik a forgatókönyvön. A harmadik rész lezárja a trilógiát, és azt hiszem most Los Angeles lesz a helyszín, és nem a megszokott felépítése lesz. Kicsit más lesz” – mondta a nemrég legszexibb férfinak megválasztott színész.
A mást a 36 éves színész minden bizonnyal úgy értette, hogy mivel az ő karaktere, Phil már eleve nős volt, az első részben Doug, a másodikban Stu nősült meg, Alan pedig nem az a házasodó típus, talán a lezáró részben nem egy legénybúcsú darabjait próbálják majd meg összerakni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











