Demi Lovato megvillantotta mellbimbóját
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az egykori Disney-sztár koncertje közben villantott. Ugyan az Unbroken turné már véget ért, de ez a forró sztori még csak most kapott szárnyra.
hirdetés
Demi Lovato, egy hónappal ezelőtt kezdte meg, Unbroken nevű turnéját, amely december 3-án be is fejeződött. Az énekesnő szőlővárosába, Dallasba is ellátogatott csapatával, ahol a koncert alatt, Demi ruhája saját útra tért, és kicsit elvándorolt a melléről. Pechjére a koncerten a közeli ismerősei is részt vettek, így a rokonok is végignézhették a kibuggyanó mellét.
Az esetet az arany torkú énekesnő nagyon korrektül kezelte, úgy tett, mintha megsem történt volna. A koncert után így számolt be a koncertről Twitterén: „Dallas nagyon tüzes volt múlt éjjel. New Orleans jövünk!” – tweetelte. Nagy kérdés, hogy mire gondolhatott a sztár a tüzes alatt?

Bár sok rajongót megrémített a mélyen kivágott ruháival, úgy látszik ez a kis baki sem okozott neki gondot. Az Unbroken turné utolsó állomása Chicago volt, ahol szintén ismerős arcokra talált Demi Lovato. Alkalma volt újra látni azokat a nőket és fiatal lányokat, akiket a kezelő központban ismert meg, és könnyekkel küszködve adott hálát Istennek és szeretteinek, hogy újrakezdhette életét.
Az énekesnő jelenleg fellépéseken vesz részt szinte minden áldott este. Pénteken a Jingle Ball koncertsorozat vendége lesz, ahol egy közös duett erejéig, újra összeáll volt kedvesével, Joe Jonasszal.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













