Keleti Andrea fia is kiscsillag lesz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Keleti Andrea kisfia jelentkezni szeretne a tavasszal induló Csillag születikbe, amely Ördög Nóra és Lilu vezetésével fog zajlani. Egy jelentkező már biztosan van!
hirdetés
Keleti Andrea, a Szombat esti láz győztese kisfia, a hatéves Máté különös kéréssel fordult szüleihez: jelentkezni szeretne a Csillag születik nevű tehetségkutatóba. A szülők először nagyon meglepődtek, viszont utána már repestek az örömtől, hogy csemetéjük az ő nyomdokaiba akar lépni.
Andrea a Blikknek mesélt büszkén kisfia fejlődéséről: „Folyamatosan változik, hogy mi akar lenni, most éppen zsonglőr, pilóta és persze cukrász is, ugyanis remekül süt. A nővérével, Vikivel maximálisan kiveszik a részüket a karácsonyi készülődésből, de Máténál most a break az első. Nagyon komoly összeállítással készül, rengeteg figuránk van, földön fekvős, cigánykerekes, a finálé pedig az ágyról leugrás.”
A Csillag születiknek egy jelentkezője már biztosan akad Máté személyében. Édesanyja azt is elmondta, hogy kisfia tudásával még őt is elvarázsolja.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











