Megérkezett Taylor Swift új videoklipje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megjelent a fiatal countryénekesnő legújabb kisfilmje, az Ours, amely a már a hatodik videoklip a nagy sikerű Speak Now című albumról.
hirdetés
Taylor Swift – idén Grammy-díjra is jelölt – Speak Now című albumáról eddig öt megfilmesített dal érkezett, melyek között ott volt a Mine és a Mean című sláger is. A korong deluxe változatán szereplő Ours lett a hatodik kislemez, melyet – ahogy az összes többi dalt is – maga az énekesnő írt. A szám november elején forgatott videoklipje december 2-án, tegnap jelent meg. Az Ours rendezője Declan Whitebloom volt, a klip koncepcióját Taylor találta ki.
A fiatal énekesnő a videóban egy komor és szürke munkahelyen dolgozik, ahol az emberek elutasítóak vele szemben. Munka közben Taylor egyetlen öröme az, hogy a szerelmével készült videókat nézegeti. A videoklip így teljes mértékben megegyezik a dal tartalmával.
A négyszeres Grammy-díjas Swift új száma, az Ours hivatalosan november 21-én jelent meg kislemezként. A dal már a tizenharmadik helyig jutott az amerikai Billboard Hot 100-on. A szerzeményt, a 2011-es AMA-n az év előadójának válaszott Taylor előadta már az idei CMA Awardson is.
Az Ours klipjének premierje hétvégén volt az E! News-ban és az E! Online-on. A kisfilm még nem került fel Taylor Swift hivatalos VEVO-csatornájára.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











