VV5: kizárás fenyegeti Attilát!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sorozatos szabályszegések miatt kapott büntetést a Való Világ 5 összeférhetetlenje. Ha így folytatja hamarosan kizárhatják a játékból.
hirdetés
A Való Világ 5 játékosa tegnap kapott egy levelet, melyben arra kérték, azonnal adja le a mikroportját, mostantól senkihez nem szólhat. Attila döbbenten hallgatta végig a levél teljes szövegét, amelyből az is kiderült, hogy a szaunába és a mosókonyhába bezárva kell élnie határozatlan ideig, ahová a többiek csak ételt és italt vihetnek be számára, de nem szólhatnak hozzá.
A szigorú büntetést sorozatos szabályszegésekért, főként a mikroport használatának mellőzése miatt kapta a villalakó. A Való Világ sajtószóvivőjének elmondása szerint a reggeli bokszedzésekre felmentést kapott, de Attila ezzel nem kívánt élni, inkább egyedül zsörtölődik bezárva.
Attilának azt is a tudomására hozták, hogy ha tovább folytatja a szabályok felrúgását, a következő büntetés a játékból való kizárás lesz. A többi játékos nagyon sajnálja őt, de egyetértenek a szigorral, hszen a szabály, az bizony szabály.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











