Túlhajszolja magát az énekesnő
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Marie Mai, akire mostanában rájár a rúd, bevallotta, hogy minden évben az a célja, hogy a rajongóinak örömet okozzon, és amit csinál, az tökéletes legyen. Pihenni viszont nincs ideje.
hirdetés
Az énekesnő úgy érzi, hogy ez az éve volt a legnehezebb. Egész évben csak koncertekre járt, vagy éppen Párizsban volt a Simple Plan együttessel. Egy felmérés alapján Marie Mai évente 270 koncertet ad. Erről nyilatkozott az album előzetesének bemutatóján:
„Meglepődtem a számon. Kicsit kevesebbre számítottam, de 270? Az rengeteg. Nekem minden évben az a célom, hogy a rajongóimnak meg tudjam azt az esélyt adni, hogy tudjanak velem találkozni. Mindig arra törekedem, hogy mindenkinek jó legyen még nekem is. Ebben az évben kicsit túl teljesítettem a mércémet, ami még talán belefér, viszont jövőre egy kicsi pihenéssel szeretném kezdeni az évet. Az új albumom megjelenése után, lesz időm szusszanni aminek örülök, mivel már kettő éve dolgozok a negyedik lemezemen. Az új videoklipemet is nemrég forgattam le aminek nagyon örülök, de fárasztó munka volt ott napi 24 órában ott lenni és csinálni amit kellett. Kevés időm maradt Fred-re aki szerint nem kéne a tökéletesre törekednem” – mesélte Marie Mai.
Remélhetőleg az énekesnő nem fogja a végzetéig hajszolni magát, hiszen minden sztárnak kijár egy kis pihenés.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











