Melodifestivalen 2012 — íme a versenyzők!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ha késő tél, akkor Melodifestivalen – legalábbis Svédországban biztosan. A hagyomány szerint itt választják ki, hogy ki indulhat az Eurovízión – ez jövőre sem lesz másképp.
hirdetés
2012. február 4-én lép színpadra az első versenyző Växjöben a jövő évi Melodifestivalenen – tudatta a hírt a TV4 ma délután. A versenyzők és dalaik listáját kihirdető sajtókonferenciát ma tartották.
A magyar közönség számára is lesz néhány ismerős név a jövő évi Eurovíziós svéd válogatón, mint például Marie Serneholt, vagy Andreas Lundstedt, aki eddig nyolcszor vett részt az eseményen, háromszor szólóban, és négyszer az Alcazarral. Afro-Dite tíz évvel ezelőtt nyert, most nem titkolt célja megismételni az eredményét, Loreen és a The Moniker pedig a tavalyi eredményüket szeretnék feljebb tornázni.
A tapasztaltabb Melodifestivalen-versenyzők mellett vannak újak is, mint például Mimi Oh, vagy Sean Banan, illetve feltűnik köztük Ulrik Munther is, aki 2009-ben a válogató mini változatát nyerte meg.
Február 4-én, Växjöben lép fel:
- Euphoria – Loreen
- I Want To Be Chris Isaak (This Is Just The Beginning) – The Moniker
- Jag Reser Mig Igen – Thorsten Flinck och Revolutionsorkestern
- Mystery – Dead by April
- På Väg – Abalone Dots
- Salt & Pepper – Marie Serneholt
- Sean Den Förste Banan – Sean Banan
- The Boy Can Dance – Afrodite
Február 11-én, Göteborgban lép fel:
- Aldrig Aldrig – Andreas Lundstedt
- Baby Doll – Top Cats
- Det Går För Långsamt – Mimi Oh
- Ge Aldrig Upp – Thomas Di Leva
- I Din Himmel – Sonja Aldén
- Shout It Out – David Lindgren
- Soliders – Ulrik Munther
- Stormande Hav – Timoteij
A versenyzők listája ABC-sorrendben látott napvilágot, a végleges fellépési sorrend majd februárban derül ki. A TV4 az elkövetkező hetekben sorra közöl majd mini interjúkat a versenyzőkkel, amelyeket a videómegosztó portálokra is kiposztolnak majd valószínűleg. Emellett a most feltüntett versenyzői lista nem teljes, később derül majd még ki számos név.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Mintha ikrek lennének.











