Megjelent Rebecca Black harmadik klipje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Rebecca nem adja fel! Megjelent harmadik kisfilmje, POI címmel. A klipben Rebby szerelmes egy fiúba, de ugyanakkor egy vidámparkban bulizik a barátnőivel.
hirdetés
Miután hírt kaptunk arról, hogy Rebecca Black leforgatta harmadik klipjét, POI címmel, kíváncsian vártuk, hogy ezúttal sikerül-e valami olyat csinálnia, ami az emberek többségének tetszik.
A POI (Person of Interest) című számot, már kedden, azaz november 15-én lehetett először meghallgatni, Rebecca hivatalos YouTube-csatornáján, most pedig megjelent a hozzá tartozó klip is.
A rövidfilm egy vidámparkban játszódik, Los Angelesben. Láthatjuk Rebeccát a barátnőivel bulizni, miközben szerelmes egy fiúba. Együtt elmennek gokártozni, de még egy macit is cipelnek magukkal. Az egész kisfilm a mókára, a kacagásra épült, így a két fiatal közötti kialakult érzésekre nem vetnek nagy hangsúlyt.
Rebby elmondása szerint ez egy komolyabb, mégis vicces klip lett. „Nagyon élveztem a forgatás minden percét, szerintem ez egy komolyabb klip lett, mint a Friday. Remélem tetszik nektek!” – tweetelte az énekesnő.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Mintha ikrek lennének.











