Zaklatás miatt jelentették fel Alekoszt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
14 éves kislánnyal próbált összejönni Alekosz egy közösségi oldalon, de a lány szülei nem bíztak az érdi férfiben, ezért feljelentést tettek ellene.
hirdetés
A szexmániás görög még a valóságshow-beli ismertsége előtti időben egy táncelőadáson nézett ki magának egy fiatalkorú lányt. Az előadás után rögtön számítógép elé ült és megkereste az egyik legismertebb közösségi oldalon, és mivel nem bírt ellenállni a kísértésnek, leveleket kezdett neki küldözgetni.
„Tudom, hogy kicsit fiatal vagy hozzám, de láttalak táncolni. Nagyon megtetszettél nekem! Szeretnék egy olyan barátnőt, mint te! Légy a párom, ha tetszem neked is! Ha zavar a korkülönbség, akkor nem avatunk be senkit sem az első időkben” – szólt az akkor még ismeretlen, harmincas férfi üzenete a Bors szerkesztőségébe érkezett rendőrségi jelentés szerint.
A kislány lerázta, de Alekosz tovább próbálkozott: „Netán túl kezdetleges a fantáziád ahhoz, hogy értsd, hogy mit szeretnék és hogyan?... Csak tetszel és szerettem volna összejönni veled!”
Erre már a szülők beavatkozását kérte a tini, akik felszólították a csődört, hogy álljon le a zaklatással, mert a rendőrséghez fognak fordulni. Alekosz ekkor dühösen visszavonult, de a felbőszült szülők nem elégedtek meg ennyivel, mert elgondolkodtak, hogy más lányokkal is eljátszatja ugyanezt, ezért feljelentést tettek Nagy Alekosz ellen az Érdi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályán. A rendőrségi meghallgatás után a férfit felszólították, hogy a viselkedésétől álljon el, amire a görög ígéretet is tett.
Mivel a TV2-höz átpártolt celeb éppen az ÖsszeEsküvőkben keresi menyasszonyát, ezért egyelőre nem is tud arról, hogy előkerültek a két évvel ezelőtti múltjának sötét titkai.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











