Árverésre bocsátották a hírességek aktfotóit
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Több híresség fotóját árverezi el egy aukciós ház, méghozzá jelentős összegért. A szakértők szerint a legértékesebb közülük Kate Moss fotósorozata.
hirdetés
A Bonhams aukciós ház árverezi el a világhírű szépségek aktfotóit. A szóvivő szerint a Kate Mossról készült aktfotó-sorozat csaknem 18 éve készült a híres modellről. Az akkor már világhírű Moss ugyanis 19 évesen állt – illetve guggolt – a kamera elé ékszerek és smink nélkül. A fekete-fehér fotókat a világhírű fotós, Albert Watson készítette, és a német Vouge-ban jelentek meg 1993-ban.
A Bonhams aukciós ház szóvivője a Daily Mailnek azt is elárulta, hogy a Kate Moss-fotókat 30 ezer fontért, azaz nagyjából 7.5 millió forintért hirdetik meg, amelyért a gyűjtők akár a dupláját is megfizethetik.
A fotókat igazán különös módon, egy fémlapra helyezve, ikonképekként helyezték egymás mellé. Sokak szerint ezek a leggyönyörűbb fotók, melyek Kate Mossról készültek – aki egyébként a világ legtöbbet fotózott nője.
Az aukción eladásra kerül még többek között a Watson készítette Christy Turlington kép is 1990-ből, melyet 3.500 fontért hirdetnek meg, valamint a francia modell, Brigitte Bardot 1971-es képe, amelyet Terry O'Neill fotós készített. Az utóbbit 4 és 6.000 font között hirdették meg, de a képek modelljei között szerepel még Marilyn Monroe és Courtney Love is.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











