Hamarosan megjelenik All About Maggie első klipje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A magyar származású kanadai énekesnő a legtöbb rajongói kérdésre általánosságban is válaszol, ám hamarosan a hazai rajongók számára külön interjút is ad.
hirdetés
Maggie jelenleg Perez Hilton Can You Sing? versenyén indul, és emiatt énekelte fel november elején David Guetta és Usher dalát, a Without You-t, ám e mellett saját klipekkel is jelentkezik a közeljövőben.
Nyár végén forgatták le első kisfilmjét, amely a Shining címet viseli, ám ezt a videót a nagyközönség legkorábban 2012 tavaszán láthatja. Addig is hamarosan publikus lesz egy másik klip, amely a Spin Your Lies című dalhoz készült.
A 21 éves énekesnő közvetlen és mindenre nyitott. Facebookos csoportjában minden rajongó kérdésére – ha kis késéssel is – válaszol, és legnagyobb rajongóinak még posztereket is küldözget. Emellett Starity-adatlapjának is nagyon örült, Facebook-oldalán meg is osztotta a rajongóival.
Magyar származása lévén örömmel veszi a hazaiak érdeklődését, ezért hamarosan egy interjút is készítünk vele, amit nemsokára olvashattok.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











