Veszélyben Lil C szombati fellépése
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az X-Faktor versenyzőire rájár a rúd. Hetente történik baleset a versenyzőkkel. Most Lil C járt szerencsétlenül.
hirdetés
Az idei X-Faktor sztárjainak keményen meg kell küzdeniük a versenyben maradásért. Épp elég sztressznek vannak kitéve, de még a sors is ellenük van. Először Bagosi Alexa bokája adta fel a szolgálatot, majd Tarány Tamás hangja kezdett el rakoncátlankodni. Most pedig Lil C-n volt a sor, hiszen őt is a baleseti sebészetre kellett szállítani a minap.
A fiú a műsor próbáján rosszul kalkulálta ki a földre érkezést egy akrobatikus elem teljesítése közben, és ennek következtében kificamította jobb vállát. Lil C nem esett kétségbe a baleset következtében, és folytatni akarta a próbát, de koreográfusa ráparancsolt, hogy azonnal menjenek orvoshoz.
A kórházban figyelmeztették az énekest, hogy amennyiben nem pihenteti kellőképpen a vállát, komoly következményekkel kell számolnia, és akár műtét is lehet belőle. Az énekes táncmozdulatait valószínűleg módosítják a holnapi showra, és reméljük, hogy ilyen állapotban is tud olyat produkálni, hogy belopja magát a nézők szívébe és folytathassa a versenyt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.











