Lindsay Playboy-képei decemberben érkeznek
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A botrányhősnőről már régóta tudni lehet, hogy megvált a ruháitól a Playboy-fotózás miatt, azonban még csak most derült ki, hogy Lindsay Lohan képei a magazin melyik számában lesznek láthatóak.
hirdetés
Az egykor szebb napokat is megélt Lindsay Lohan képviselői megerősítették a People magazinnak, hogy a harminc nap helyett csak négy órát börtönben töltő színésznő a Playboy jövő évi január-februári számában fog szerepelni, amelyet december végétől lehet majd megvásárolni.
„A képek fantasztikusan sikerültek és nagyon ízlésesek lettek. A magazin számára készült egy interjú is, hogy az olvasók megismerhessék Lindsay másik oldalát is” – mondta a botrányhősnő szóvivője.
Az elkészült képekről már a Playboy alapítója, Hugh Hefner is nyilatkozott, akinek elmondása alapján a képeket Marilyn Monroe legendás piros anyagon fekvő, szintén Playboy számára készült fotói ihlették.
Nem ez az első alkalom, hogy Lohan az elhunyt szexszimbólum korábbi képei alapján állt modellt, hiszen 2008-ban a New York magazinnak szintén egy Marilyn-ihletésű fotósorozatához pózolt.

Marilyn Monroe a Playboy első számában (1953) megjelent fotói – ezekhez hasonló készült Lindsay Lohanről is
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













