VV5: Kingát bántalmazták a beköltözése előtt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A cselszövő Kingát számtalan alkalommal megverte volt barátja, talán ezért is lesz vérszomjas fenevad, mikor valaki ellentmond neki.
hirdetés
Dya kiesése után a magára maradt Kinga teljesen összeomlott, és őrjöngeni kezdett. Nem ez az első alkalom, hogy a lány kiakad azon, hogy valami nem úgy történik, ahogy ő megálmodta. A szőke cselszövő nem tűri az ellentmondást, de ennek meg is van az oka.
A sokszor hisztisnek tűnő lakó szörnyű terhet cipel a vállán, hiszen volt barátja számtalan alkalommal verte meg egy-egy veszekedés során. A jelenleg Gergőre nyomuló szőkeség szülei ugyan tudtak a dologról, de jobbnak látták, ha nem folynak bele lányuk szerelmi életébe. Valószínűleg Kinga ezért is változik vérszomjas fenevaddá, ha valaki ellentmond neki, vagy támadás éri.
A lány szülei szerint Attila nem lenne jó parti a szemük fényének, mert agresszívnak tartják az összeférhetetlen fiút, de vajon, hogy vélekednek a börtönviselt Gergőről, aki állítólag még nem mutatta ki a foga fehérjét, és félő, hogy a bezártság során kitör belőle a keményebb oldala is.
Már csak az a kérdés, hogy csirkeboxot vagy kakasviadalt látunk hamarabb, hiszen a szerkesztők biztosan tesznek róla, hogy ne maradjon titokban Seherezádé előtt sem, hogy Kinga jól elszórakozott a meztelen Gergővel a fürdőszobában. Bizonyosan Attila sem fog örülni a képsoroknak, így hamarosan újabb bomba robbanhat.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
A 30-as éveiig várt.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











