Venezuelai lány lett Miss World 2011
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
November 6-án lezajlott a Miss World szépségverseny, amit ebben az évben Londonban rendeztek meg. Idén 113 lány küzdött a koronáért, de természetesen csak egy vihette haza, aki most a 22 éves Miss Venezuela lett.
hirdetés
Ebben az évben is megrendezték a Miss World szépségversenyt, ezúttal Londonban került sor a legszebb lány megválasztására.
Magyarországot idén a Miss World Hungary 2011 cím birtokosa, Szunai Linda képviselte, akit július 14-én válaszottak meg hazánk szépének. Azonban rajta kívűl több mint 100 versenyző reménykedett abban, hogy az ő fejükre kerül majd végül a korona.
Az első körben a 30 legszebb lány kiválasztására került sor, ahova Szunai Lindát is beválasztották, a magyar lány végül a 28. lett a világszépe versenyen.
A legszebb 15 lány között ott volt Olaszország, Spanyolország, Svédország és Ukrajna képviselője is, de a Top 7-be csak a következő versenyzők jutottak be: Miss Venezuela, Miss South Africa, Miss Scotland, Miss Puerto Rico, Miss Philippines, Miss Korea, és Miss England.
Végül a korona a 22 éves Ivian Sarcosra azaz Miss Venezuelára került – akinek az amerikai Alexandria Mills adta át a helyét – udvarhölgyei pedig Miss Philippines és Miss Puerto Rico lettek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











