Rebecca Black titokban forgatott klipet
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Friday énekesnője egy újabb klipelőzetessel örvendeztette meg a rajongóit, így idén ez lesz a harmadik kisfilmje.
hirdetés
Rebecca Black igen sikeres évet tudhat magáénak. Nem elég, hogy a Friday című dalával betört a slágerlisták elejére, s míg rengeteg híres énekesnő vágyik arra, hogy a Glee feldolgozza az egyik dalát, Rebeccának ez is sikerült. Innentől nem volt megállás, szerepet kapott Katy Perry Last Friday Night című klipjében, és megnyerte élete első díját, méghozzá a Teen Choice Awardson a Web Star kategóriában.
Ha ez mind nem lenne elég, júliusban megjelent második klipje, My Moment címmel. De Rebecca ezek után sem áll meg, hiszen ma tette közzé hivatalos Twitter-oldalán a jó hírt: „Új klipet forgattunk, nézzétek meg az előzetesét a YouTube-csatornámon. Remélem, tetszik.”
A szám a POI, azaz Person of Interest címet viseli. A klipben majd láthatjuk Rebeccát gokartozni, és különféle lényekkel táncolni. Miss Black a teljes klip megjelenésének dátumát nem árulta el. Reméljük, hogy ezúttal Rebecca Black tényleg megszeretteti magát az emberekkel, és valóra válik az álma, azaz elismert énekesnő lesz.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











