Lady Gaga nem tud viselkedni!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lady Gaga bárhol bármit csinál, azzal bortányt kavar, és másnap az újságok címlapján van. Nemrég egy óriási cipővel kavart botrányt, mikor egy repülőtéren dobott egy hátast, most egy baseball meccsen tombolta ki magát!
hirdetés
Nem is az volt a probléma, hogy a helyet foglalták, hanem amit az énekesnő művelt a meccsen. Egy szál fekete melltartóban jelent meg, majd egész végig káromkodott és bemutogatott a bíróknak.
Jerry Seinfeld a történtek után egy rádióinterjúban a következőket nyilatkozta: "Ez a nő egy bunkó! Utálom! Nem hiszem, hogy így kéne viselkednie, amikor abban a boxban üldögél, amiért én fizettem, hogy normális körülmények között nézzem végig a meccset! Ráadásul a mutogatással engem is nevetségessé tett." A komikus utána azért hozzátette, hogy elismeri Gaga tehetségét, csak egyszerűen nem érti, hogy az énekesnő miért csinálja mindezt.
Gaga Twitteren keresztül üzent vissza:[b] "A középső ujj felmutatása egy jelkép. Nem kell komolyan venni. De azt igen, hogy én képes vagyok a rajongóimért a véremet áldozni!"[/i]
Mit akart ezzel elérni az énekesnő? Csak egy újabb botrány? Mire véled?
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.











