Új szereplő érkezik a Mátyás Király térre
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 41 éves színész, Szabó Győző szerepet kapott a híres magyar tévésorozatban. Egyenesen a börtönből érkezik Győző karaktere.
hirdetés
Szabó Győző újabb nagy lehetőséget kapott, hogy megmutathassa színészi tehetségét. Jövő év elejétől a Barátok Közt című magyar sorozatban láthatják a nézők. A műsorban Vadkerti Zsombort alakítja majd, aki egy mindenre elszánt bűnöző, s alaposan felbolygatja majd a Mátyás Király tér lakóinak életét.
Immáron kiderült, hogy az első forgatás is lezajlott, ami inkább bemelegítő nap volt. Győző megismerkedhetett a kollégákkal, köztük például Varga Izával, akinek férjével nagyon jó viszonyt ápol.
„Vadkerti Zsombor egy sittes figura, de ezt első ránézésre senki nem mondaná meg róla. Jól öltözött, elegáns kocsival jár, pedig éppen most szabadult a börtönből, ráadásul gyilkosság miatt. A Mátyás király téren pedig van egy rendezetlen ügye, amit most be kell hajtania. Annyit talán elárulhatok, hogy pénzért érkezett ide, de hogy pontosan kinél hajtja be a tartozást, az egyelőre maradjon titokban” – árulta el Szabó Győző a Blikknek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











