Szakított az X-Faktor énekesnője
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A fiatal X-Faktor-reménységünk szomorúan lép ma színpadra. Szakított párjával, Gáborral, melynek mentora csak örül.
hirdetés
Enikő a tavalyi versenyt párjával kezdte, de sajnos az a kapcsolata sem tartott sokáig. Úgy néz ki, hogy a verseny egyfajta átok Enikőnek a magánéletében.
Nemrégiben még arról mesélt, hogy megtalálta az igazi férfit, és végre nem verik át, és nem kell csalódnia a férfiakban. A lányt megviseli a szakítás, de a verseny miatt nem szomorkodhat sokáig.
„Gábor nem azok közé a férfiak közé tartozik, akik megcsaltak, megbántottak vagy elhagytak, vele igazán boldog voltam, és még most is sokat jelent számomra. Egyszerűen nem ugyanabba az irányba halad most tovább az életünk, elsiklottunk egymás mellett. Valószínűleg nem a legjobbkor hozott össze minket a sors” – mesélte Enikő a Blikknek, aki azt is hozzáfűzte, most nincs ideje a szomorkodásra, ugyanis a versenyre kell koncentrálnia.
Mentora, Nagy Feró szerint helyes döntés volt a szakítás, mert Enikőt ezen a pályán a fiú nem követheti. Szerinte jót fog tenni a lánynak a csalódás.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.













