VV5: Annamária meztelen testével terrorizált
Felnőtt tartalom!
Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Annamária most Attila minden szemétkedését megbosszulta, amikor levetkőzött mellette a zuhanyzóban.
hirdetés
Annamária sosem a szexi testéről volt híres, de ő még ezeket az adottságokat is jól ki tudja használni. Attilának ugyanis kis híján felfordult a gyomra a lány pucér testét maga mellett látva a zuhanyzóban.
„Kiég a retinám” – kezdte Attila, majd gyorsan elkezdte mosni a haját, hogy ne lássa tovább a vetkőzni kezdő Annamáriát. „Ez rettenetesen ocsmány látvány, fúúúj” – ordította a bérgyilkos tekintetű összeférhetetlenként bekerült férfi.
„A zuhanyzóban olyat láttam, amilyet sosem szerettem volna látni” – mondta az eset után a nem mindennapi látványban részesülő Attila. A groteszk jelenet utána még a hálószobában is folytatódott, ahol a 16 évesen anyává váló Annamária teljesen rákattant a srácra. Az esetről készült videó magáért beszél.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek

Így nyilatkozott róla Benny Blanco.

Nincsenek megelégedve a rajongók.

Közös nyaraláson vesznek részt.

2 évvel az első randevúzási pletykák után.

Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.

Megsérült a híresség.

Blake Lively megszólalt.

Véget ért a Las Vegas-i show-ja.

Kiderült, hogyan döntött a bíróság.


