VV5: Csabát csúnyán megbünteti az RTL Klub
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Furcsa véget ért a Való Világ 5 első párbaja. A csatorna szabálytalankodásáért bünteti a nyertes Csabát, a facebookozók pedig Cristofel visszaköltözéséért fogtak össze.
hirdetés
A skalpvadász Cristofelt vasárnap legyőző csendes Csaba csúnya büntetést kapott a szabályok felrúgásáért a Való Világ 5 produkciójának vezetőitől. Az eredményhirdetés után ugyanis szabálytalanságot követett el, amikor odarohant rajongóihoz.
A csatorna egy ideje nagyon komolyan veszi a szabályok betartását, ezért úgy döntöttek, többet egyáltalán nem kommunikálhat szeretteivel a játék folyamán. „Nem kaphat leveleket, és nem fogadhat vendéget semmilyen esetben sem” – tudta meg az Új Ász az RTL illetékesétől.
Ennek a párbajnak még további visszhangjára is lehet számítani, hiszen az elvetemült Cristofel-rajongók, egy külön Facebook-oldalt indítottak, hogy ezzel követeljék ki farokpörgető Cristofel visszaküldését a luxusbörtönbe. A kampány olyannyira sikeres, hogy már több mint 50 ezren állnak mellette. Nem gondoljuk, hogy lenne értelme visszamenni neki, hiszen már Veronika is kirakta a szűrét, de a temperamentumos srác bizonyára nem venné zokon, ha valahogy ismét bekerülhetne, hiszen végre megcsinálhatná a villa jogászát, Esztert.
Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













