Kelly Clarkson a függetlenséget választja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az American Idol első évadjának győztese nem szomorkodik, amiért nem talált még rá a nagy szerelem. Azt állítja, teljesen boldog, nem okoz álmatlan éjszakát egy szerető társ, esetleg gyermek hiánya.
hirdetés
Az aranytorkú énekesnőnek tegnap jelent meg legújabb albuma, így azt biztosra vehetjük, hogy karrierjével minden oké. Kelly Clarkson a magánéletvel kapcsolatban is bizakodó, állítása szerint minden a legnagyobb rendben van vele, és egyáltalán nem zavarja, hogy majdnem 30 évesen még mindig nincs bekötve a feje. Sőt elárulta, 38-39 éves koráig eszébe sem jutna oltár elé állni.
Úgy véli, egy normális kapcsolat életben tartása rengeteg munkát igényel, főleg a mai világban. Többek közt erről is mesélt az USA Today magazinnak.
„Véleményem szerint az embereknek várniuk kellene, mégpedig azért, mert elsőre általában úgyis elbaltázzák – magyarázza Kelly. – Rengetegen válnak el, majd házasodnak újra. Szóval, úgy gondolom, ha várnának, és mondjuk a harmincas éveik végén köteleznék el magukat, semmi baj nem történne. Igen, ez egy jó kor.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











