Megjelent Kelly Clarkson legújabb albuma
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Október 21-én jelent meg hivatalosan az American Idol-nyertes énekesnő új lemeze, a Stronger.
hirdetés
Kelly Clarkson 2009 novemberében jelentette be, hogy készül az All I Ever Wantedet követő, ötödik lemeze, melynek kiadása egészen 2011 őszéig húzódott. Az album a Stronger címet kapta, a híres „Ami nem öl meg, az megerősít” című mondás után, mely az énekesnő egyik kedvenc idézete, és tökéletesnek találta a lemez címhez.
A korong először október 21-én jelent meg Ausztráliában és még jópár országban, de az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is csak 24-étől lesz kapható. Kelly szerint a Stronger az egyik legjobb lemeze.
Az album első kislemeze a Mr. Know It All című szám lett, melyet augusztus végén mutattak be. A dal videoklipje pedig pár hete jelent csak meg. A szám a listákon is szépen teljeseített, Ausztráliában egészen az első helyig jutott el. Az album második kislemeze valószínűleg a nemrég bemutatott címadó dal, a What Doesn't Kill You (Stronger) lesz, mely sokak szerint Kelly egyik legjobb eddigi dala.
Kelly az ausztrál X Factorban is fellépett a Mr. Know It All című dallal.
Az aranytorkú énekesnő új albuma nagy részének demóverziója jóval a megjelenés előtt kiszivárgott, ami Kellyt szinte jobban megviselte, mint a tényleges lopás.
Az album dalainak írásában Kelly is kivette a részét, többek közt az Einstein, a You Love Me és a Hello című szám is az ő nevéhez fűződik. A hivatalosan elsőként ma megjelent Stronger lemez dalai közül több felkerült már Kelly Clarkson Youtube-csatornájára is.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











