Mickey Rourke kiszállt A feláldozhatókból
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színész nemrég eldöntötte, kiszáll a készülő A feláldozhatók című akciófilm folytatásából, ugyanis túl kevés pénzt kapott volna a szereplésért.
hirdetés
A híres színész A feláldozhatók című akciófilm helyett egy másik produkcióhoz igazolt át, mégpedig azért, mert kevésnek találta a fizetést. Noha a 2010-ben mozikba került alkotás a 80 milliós büdzséből csaknem 274 millió dollárt kaszált világszerte, Mickey-nek a hírnév nem elég.
Az információt a Deadline erősítette meg, valamint azt is tudni lehet, hogy Rourke a Hét pszichopata című mozi miatt hagyta ott Bruce Willist és Arnold Schwarzeneggert, helyettük viszont remek munkatársra talált Colin Farrell és Christopher Walken személyében.
A film egy forgatókönyvíróról szól, aki részt vesz egy emberrablásban, s később az esetnek köszönhetően remek inspirációra lel.
A pankrátor sztárja csak remélheti, hogy ezúttal jól választott, hiszen legutóbbi filmje, a Passion Play hatalmas bukást könyvelhetett el.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











