Nem egyesülnek a boszorkányok és a vámpírok
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Paul Wesley elárulta, hogy a The Vampire Diaries és a The Secret Circle rajongói nem számíthatnak kereszteződésre a két sorozatban.
hirdetés
Miután elkezdődött a The Secret Circle című misztikus sorozat idén ősszel a The CW csatornán, megkezdődtek a találgatások, hogy vajon összeboronálják-e egy-egy epizód erejéig a The Vampire Diaries szériával. A színészek közül akadt, aki örült az ötletnek, sőt Phoebe Tonkin és Katerina Graham kifejezetten szeretett volna együtt varázsolni egy jó ügy érdekében.
Azonban úgy tűnik, hogy a rajongóknak és a színészeknek is csalódást okoz Kevin Williamson, hiszen a napokban Paul Wesley szájából elhangzottak a szavak, miszerint nincs esély a „crossover” epizódra.
„Nem fog megtörténni. Annyi az egyszerű indok, hogy Kevin Williamson azt mondta, nem történhet meg.” - mondta el a Stefant alakító színész az Access Hollywoodnak.
A jövő persze még változtathat mindenen, de addig is meg kell elégednünk azzal, hogy a két sorozat egymás után kerül levetítésre, minden csütörtökön.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











