Szerelem az X-Faktor háza táján
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az X-Faktor két versenyzője között kezd kibontakozni valami, és ezt a nyilvánosság előtt sem tagadják.
hirdetés
Az X-Faktor két versenyzője, Kováts Vera és Baritz Gergő közelebb került egymáshoz, és ezt nem is tagadják. A két fiatal nagyon jó viszonyt ápol már a kezdetek óta, és sűrűn keresik egymás társaságát.
„Vera feltűnő jelenség, mindig kiemelkedik a társaságból, olyan, mint egy kis angyalka. Ő mindig tud mosolyogni, nagyon bájos ilyenkor, de a rosszaság is megvan benne. Érzem, hogy több van köztünk, mint barátság, de a korábbi csalódásaim miatt óvatos vagyok a szívügyekben” – mondta el Gergő egy interjú során.
A lány elismerte, hogy szerinte is jóképű a romániai fiú, és sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint a többi versenyző. Valószínűleg az is segíti a kapcsolat kibontakozását, hogy a mindössze 16 éves lány sokak szerint sokkal érettebben gondolkozik, mint korabeli társai. Reméljük, addig sikerül bent maradniuk a műsorban, amíg kialakul köztük egy igazi kapcsolat.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













