Rihanna előtt Calvin Harris lép fel
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nemrég jelentették be, hogy Rihanna európai turnéján Calvin Harris melegíti be a közönséget, így Budapesten is december 8-án.
hirdetés
A skót énekes-dalszerző-DJ már közel egy évtizede tevékenykedik a zeneiparban, és eközben hét top 10 felvételt tudhat magáénak, amiből az I’m Not Alone és a Dance Wiw Me (feat. Dizzee Rascal) az angol slágerlistát vezette is.
„Calvin tökéletesen illik a Loud turnéhoz, mégis valami egyedit fog hozni, ami igazi élmény lesz a rajongóknak” – nyilatkozta Rihanna.
Az énekesnő turnéja óriási siker az egész világon, a show-t közel másfél millió ember fogja látni, mire befejeződik a koncertkörút. Rihannának sikerült megdöntenie a londoni O2 Aréna eddigi rekordját, és 10 teltházas koncertet ad az ősz folyamán az angol fővárosban, amit még előtte senki nem tudott megtenni a sportcsarnok megnyitása óta.
A koncerten elhangzik a sztár valamennyi slágere, köztük a több millió példányban elkelt Umbrella, Only Girl (In The World), SOS és a What’s My Name is. A szakemberek és a kritikusok egybehangzó véleménye szerint ez a show az egyik legjobb, amit énekesnő valaha csinált, Rihanna egyedülálló előadói képességei ezt még tovább fokozzák, így nem csupán a rajongóknak nyújt maradandó élményt a koncert.
A december 8-ai, budapesti bulira jegyek még korlátozott számban kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.













