Esti Ginzburg férjhez megy
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 21 éves izraeli modell, Esti Ginzburg kötelező katonai szolgálata nemrég telt le, így hamarosan szeretné összekötni életét a vőlegényével.
hirdetés
Az izraeli modellt, Esti Ginzburgot még 2009 júliusában sorozták be az Izraelben a nők számára is kötelező katonai szolgálatba. Mivel a lány kétéves kötelezettsége letelt, a katonai egyenruhát egy fehér esküvői ruhára szeretné cserélni, hogy feleségül menjen üzletember vőlegényéhez, Adi Keizmanhoz.
Esti Ramat Ganban töltött szolgálatának eltávjai alatt modellt állt néhány kampányhoz, valamint címlapfotózásokra is járt. Legutóbb a Laisha magazin fotózásán vett részt, ahol elmondta, hogy vőlegénye tizenhat évvel idősebb nála, és már hat hónappal ezelőtt kérte meg a kezét, a katonaság után pedig el is kezdik az esküvő szervezését.
„Soha nem képzeltem el magam menyasszonyként. Gyerekként sem álmodoztam, hogy majd hatalmas álomesküvőm lesz. Ezért még nem tudom, hogy kicsi vagy nagy esküvőt szeretnék” – nyilatkozta a 21 éves modell.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.











