Sztárok zsűrizték a legjobb fodrászokat
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hajas László rendezvényén a szakmai elit és a sztárvilág prominensei értékelték a legjobb frizurákat.
hirdetés
Országunk egyik leghíresebb fodrásza, Hajas László egyedülálló módon foglalkozik a szalonjaiban dolgozó fodrászaival. Nem csak a szigorú teljesítményt várja el tőlük, ahogy a legtöbb főnök, hanem a kreativitásukat is gondozza. Ennek ékes bizonyítéka a Hajas Cut&Color Competition, ahol évről évre a tanuló és a már gyakorlott fodrászok mutathatják be tudásukat. A tét nem kicsi, hiszen az év fodrásza díjat lehet hazavinni különböző kategóriákban. A rendezvénynek ebben az évben is a Symbol Galéria adott teret, itt állították ki a versenyben résztvevő fodrászok képeit, és ide látogattunk el mi is, hogy megismerjük az ötletgazda, valamint a szakmai és a sztárzsűri véleményét – írja a Bánhidi Dóra, aki a Trendmagazin újságírójaként készített cikket az eseményről.

A Trendmagazin beszámolójából kiderül, hogy megtisztelte a galériát többek között Keresztes Ildikó, Jáksó László, Vastag Csaba, Varga Viktor és Nánási Pál is.

Varga Viktor kedvenc képe
A szakmát képviselte Hennel Ádám, aki a Trendmagazin főszerkesztőjeként a legnagyobb átváltozásokat értékelte.

Hennel Ádám kedvence Metamorfózis díjat nyert
A zsűri pontszámainak összesítése után megszülettek az eredmények. A legtehetségesebb fiatal fodrászok elnyerhették a különböző kategóriák kitüntetéseit, valamint különdíjakat és ajándékokat is osztottak a szervezők.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen szempontok szerint pontoztak a zsűritagok, és hogy mi volt a véleményük a sztároknak, akkor olvasd el a Trendmagazin beszámolóját a rendezvényről!
Hajas Cut&Color Competition 2011 a Trendmagazinon »
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!













