Demi Lovato elárulta, kikre támaszkodhatott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Demi Lovato elárulta, kik voltak azok, akik a legsötétebb időkben is ott voltak mellette.
hirdetés
Már álmából felébresztve is mindenki fejből fújja Demi Lovato rehabos sztoriját. Azonban a közhiedelemmel ellentétben Deminek nem kellett egyedül végigmennie ezen a nehéz időszakon. Családja és két nagyon közeli barátja is végig támogatták, és bíztatták a kétségbeesett lányt. Lovato most erről beszélt egy interjúban.
„Úgy érzem, hogy vannak emberek, akik a barátaim, ha Twitteren kell üzengetni, vagy akiknek én írok, de az igaz barátaim azok az emberek, akik ott voltak nekem akkor is, amikor kezelések alatt álltam – mondta Demi a Billboardnak. – Az a két ember, akik akkor is folyamatosan hívogattak, amíg a rehabon voltam, Kim Kardashian és Selena Gomez. Ez a két lány azóta is a világot jelenti számomra.”
Selena Gomezen nem is csodálkozunk, hiszen a lányok hat éves koruk óta barátnők, és bár azóta volt idő, amikor nem voltak mintabarátnők, jó hallani, hogy barátságuk ismét a régi mederben van.
Akár a lányoknak köszönthető, akár nem, Demi most már egészséges, és ismét gőzerővel vetette bele magát a munka örömeibe.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











