Pete Wentzre rátalált a szerelem
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Pete Wentzet és Ashlee Simpsont sem viselte meg túlságosan a válás. Az énekesnő nemrégiben már mutatkozott új párjával, Vincent Piazzával, azonban Pete sem ül a babérjain, ő is megtalálta kedvesét.
hirdetés
Pete Wentz és Ashlee Simpson kapcsolata nem volt felhőtlen, ezért a páros még az év elején úgy döntött, útjaik különválnak. Nemrégiben azonban arról lehetett hallani, hogy az ifjabb Simpson kisasszony újra volt férjével szeretne lenni, ám a pletykák hamisnak bizonyultak, ugyanis már ekkor randizgatott Vincent Piazzával, akivel rögtön összemelegedtek, és azóta szoros kapcsolat alakult ki köztük. Azonban Pete sem tétlenkedett, a minap lehetett látni új barátnőjével.
Bár már egy jó ideje randizgat a pár, még nem volt bizonyíték kapcsolatukról. Azonban a ma napvilágra kerülő képek alapján bebizonyosodott, hogy Pete és Meagan Camper együtt vannak. Noha maga a pár még nem nyilatkozott ez ügyben, de a fotók szerint nem hamis az állítás.
„Randiznak, de lazán veszik még a kapcsolatot” – nyilatkozta a lány egyik közeli barátja.
A Fall Out Boy énekes-gitárosa, a barna hajú hölgyemény, valamint természetesen a 3 éves kis Bronx az első kamera által látott találkozáson felhőtlenül érezték magukat.

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













