Koncert közben ment el Avril Lavigne hangja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Avril Lavigne éppen Londonban koncertezett, amikor kínos helyzetbe keveredett: elment a hangja.
hirdetés
Avril Lavigne mostanában a csúcson van. Négy év kihagyás után kiadta új lemezét, nemrég jelent meg új videoklipje, és új parfümje is nagy sikernek örvend. Azonban legutóbbi koncertjén nem ment minden zökkenőmentesen.
Avrilnek félbe kellett szakítania szeptember 22-ei londoni koncertjét, mert komplikációk adódtak. A kanadai csillag félórás késéssel érkezett a színpadra, technikai nehézségekre hivatkozva. Majd miközben Complicated című számát énekelte, elment a hangja. Az énekesnő nem esett pánikba, és a tömegre bízta az éneklést. Ezután elmondta a közönségnek, hogy nagyon rossz napja volt, és ma képtelen koncertezni.
A 26 éves sztár később Twitter-csatornáján is bocsánatot kért londoni rajongóitól: „Szörnyű napom volt. Történt valami a show előtt, ami teljesen rám hozta a frászt. Aztán meg elvesztettem a hangomat ma este. Rettentően szomorú vagyok, de szeretném megköszönni a rajongóimnak, hogy megértenek és mindig mellettem állnak. Jobban szeretlek titeket, mint hinnétek.”
Majd Facebook-oldalán bővebb magyarázatott adott arról a bizonyos incidensről: „London, annyira sajnálom azt a zavart, amit ma este okoztam. Tudom, hogy a rajongóimnak szórakozniuk kellett volna. De nem sokkal a ma esti fellépésem előtt volt egy kis galiba a biztonságiakkal, és most már rendőrök foglalkoznak az üggyel. Annyira sajnálom! Nekem vannak a legjobb rajongóim a világon, és köszönöm a megértéseteket! Szeretlek titeket, Avril.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











