Brad Pitt: „Én tettem tönkre Jennifert”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Brad Pitt elmondta, hogy hülyének érezte magát, amikor még Jennifer Aniston volt a felesége, és meggyőződése, hogy házasságuk miatta ment tönkre.
hirdetés
Brad Pitt egy interjúban elmondta, hogyan is érezte magát, amikor még Jennifer Aniston férje volt. A színész azt is hozzáfűzte, hogy a házassága valószínűleg az ő problémái miatt ment tönkre.
„A 90-es éveket bujkálással töltöttem. Már nagyon untam, hogy nem csinálok mást, csak a kanapén ülök a tévé előtt. Hülyének éreztem magam, és egyben sajnáltam is, hogy mivé váltam. Mindig olyan filmet kerestem, amiben az életnek értelme is volt, miközben az én életem katasztrófává vált. A házasságom nem volt izgalmas, néha úgy éreztem, hogy nem is vagyunk házasok Jenniferrel. Csak színjáték volt, mely során hittünk valamiben, ami nem is létezett. Ettől függetlenül Jennifer hihetetlenül odaadó, szerető és csodálatos nő, aki örökké a barátom marad” – zárta az interjút a Trója sztárja.
Brad egyébként csak nagyon ritkán mesél évekkel ezelőtt tönkrement házasságáról, idejét gyermekeinek és párjának szenteli. Az interjúban Pitt Angelináról is szót ejtett, mondván, hogy a vele való kapcsolata az egyik legjobb, és nagyon boldogok.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











