VV Kinga pasija elől menekült a villába
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Való Világ cselszövője fél barátjától, mivel tudja, hogy egykori hűtlen kedvese bosszút akar állni rajta, amiért szakított vele.
hirdetés
A csütörtökön beszavazott Kinga elhagyott barátja miatt menekült a villába. A szőkeség azért szakított kedvesével, mert egyszerre kilenc lánynak csapta a szelet.
„Attól félek, amíg bent leszek a villában, a volt pasim mindent elkövet, hogy tönkretegyen. Ez addig nem is érdekel, amíg játékban maradok, mert odabent biztonságban vagyok, és lesz időm kitervelni az ellenlépéseket. Két évig voltunk együtt, de szakítottunk, miután feltörtem a közösségi oldalát, és kiderült, hogy kilenc csajnak írogatott erotikus témájú, mocskos üzeneteket. Egy félrelépést sem lehet megbocsátani, nemhogy kilencet. Hatalmas balhét csaptam, amikor megtudtam az igazságot. Ezt egy huszonkét éves lánnyal sem lehet megcsinálni, nekem ilyen emberre nincs szükségem. Pedig imádtam, és persze volt mit a tejbe aprítania, a mellplasztikámat is ő finanszírozta” – árulta el a Borsnak a Való Világ cselszövője.
A titokzatos férfit a lány bemutatkozó kisfilmjében is láthattuk, ám arcát akkor kitakarták.
„Nagyon hirtelen haragú ember. Nem titkolom, hogy jó néhányszor eljárt a keze, ha begurult, nemegyszer előfordult, hogy tettlegességig fajultak a vitáink. Jobb lesz nekem a villában, odáig nem ér el a keze – folytatta. – A nagydarab, kopasz, maffiózó külsejű férfiak jönnek be, és persze nem árt, ha sok pénzük van, mert imádok költekezni. Nézegettem a villa felhozatalát, és úgy tűnik, leginkább Gergő illik hozzám.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











