Spongyabob káros a kisgyerekekre
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy frissen végzett kutatás eredményei szerint a népszerű Spongyabob Kockanadrág rajzfilm nincs jó hatással a gyerekekre.
hirdetés
Angeline Lillard, a Virginiai Egyetem pszichológiaprofesszora 60 gyermek közreműködésével végezte el kutatását. A 4 esztendős piciket véletlenszerűen három csoportra bontották: az egyik csoport a Spongyabob című rajzfilmet, a másik csoport egy nyugodtabb mesét, a Caillout nézte, míg a harmadik csoport rajzolással töltötte az időt.
A 9 perces foglalkozás után gyerekek agyműködését vizsgáló teszteket végeztettek el, aminek az akadályait a szivacs nézői nehezebben vették, mint a többiek. A másik rajzfilmet megtekintő csoport, illetve a rajzoló gyermekek teljesítménye nagyjából azonos szintű, azaz átlagosan 12 ponttal több lett, mint azon kicsiké, akik Spongyabobot néztek.
„Valójában nem maga a televízió a hibás, sokkal inkább a szülő felelőssége, hogy odafigyeljen gyermeke tévézési szokásaira, és megválogassa, hogy mik azok a műsorok, amelyeket megnézhet” – mondta Dr. Christakis, a Washingtoni Egyetem Gyermekegészségügyi, Viselkedési és Fejlődési Központjának igazgatója.
A Nickelodeon csatorna szóvívője, David Bittler szerint ők nem 4 éves piciknek, hanem 6–11 éves gyermekeknek szánják a rajzfilmet, amely gyakran agresszív elemeket tartalmaz.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











