Rádióban is debütált a Hot Chelle Rae új dala
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Elkészült a Tonight, Tonight című dallal ismertté vált Hot Chelle Rae nevű együttes legújabb dalának stúdióverziója.
hirdetés
Még augusztusban beszámoltunk arról, hogy hamarosan megérkezik a Hot Chelle Rae legújabb dala, az I Like It Like That, amelyet akkoriban még csak koncertjeiken játszottak. Nemrégiben pedig arra is fény derült, hogy a srácok novemberben új nagylemezzel jelentkeznek, amit szeptemberben egy kislemez fog megelőzni.
Az MTV VMA díjátadón Nash Overstreet még úgy nyilatkozott, hogy ez a kislemez valószínűsíthetően szeptember 19-én fog debütálni, de most úgy tűnik, hogy a napot előbbre hozták, hiszen a banda új dalának premierje tegnapelőtt volt a 107.5 The River nevű amerikai rádióadón.
Ryanék a kezdeti verziót még csiszolgatták, így lehetséges az, hogy a korábbi koncertfelvételek és a stúdióverzió szövege között nagyobb eltéréseket is felfedezhetünk. Miután úgy gondolták, hogy a szöveg és a dallam is elérte a tökéletes formáját, megkezdték a felvételeket, amelyben a New Boyz is közreműködött.
Most pedig mi is meghallgathatjuk az I Like It Like That hivatalos verzióját:
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











