Hilary Duff születendő gyermekéről álmodott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az örömhírt, miszerint a 23 éves énekes-színésznő, Hilary Duff és sportoló férje, Mike Comrie első gyermeküket várják, nemrég erősítették meg. A színésznő egy mostani nyilatkozatában pedig születendő gyermekéről mesélt.
hirdetés
Hilary Duff és férje, a hokijátékos Mike Comrie idén ünnepelték egyéves házassági évforulójukat, és nemsokára szülői örömök elé néznek. Augusztus 27-én a fiatal kismama a Los Angeles-i Mission End of Summer Block partin a Life & Style magazinnak tett interjújában több, a babával kapcsolatos témáról is szó esett.
Mint minden leendő anyuka, Hilary is azt szeretné, hogy születendő gyermeke egészséges és boldog legyen, de a nyilatkozatban arról is szó esett, hogy megálmodta, gyermeke milyen nemű lesz.
„Bármikor, ha a babámról álmodok, azt álmodom, fiú lesz! – mesélte, majd hozzátette: – Ez nem azt jelenti, hogy inkább fiút szeretnék – ez csak egy furcsa dolog.”
A nevekkel kapcsolatos kérdésnél pedig elmondta, hogy már gondolkoznak rajta, sőt, már a terhessége előtt is ezt tették.
Hilary férje, Mike még 2010 februárjában jegyezte el kedvesét két év együttjárás után. Az esküvőre augusztusban sor is került. A színésznő még azt is elmondta a magazinnak tett nyilatkozatában, hogy szerinte férje biztosan jó apa lesz, hiszen remekül kijön a gyerekekkel.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.













