Októberre várható Mary J. Blige új korongja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A világhírű amerikai R&B-énekesnő, Mary J. Blige hamarosan új lemezzel örvendezteti meg rajongóit, hiszen kiadja tizedik korongját.
hirdetés
Mary J. Blige, a Grammy-díjas R&B-énekesnő legfrissebb albuma még idén – október negyedikén – a boltok polcaira kerül. A 40 éves hölgy immár tíz stúdióalbum büszke tulajdonosa lehet. Mary legutóbb 2010-ben hallatott magáról, de úgy tűnik, máris új hanganyaggal jelentkezik.
A korong a My Life II: The Journey Continues névre lett keresztelve, és természetesen a tőle már megszokott R&B, soul és hiphop műfajok ötvözésével jött létre. Az új lemezen olyan világhírű zenészek is dolgoztak producerként, mint Alicia Keys, Swizz Beatz, Ne-Yo vagy Kanye West. A vendégelőadók nevei között pedig megemlíthetjük Diddyt, Busta Rhymest és Lil Wayne-t is. További együttműködőkről egyelőre nem adtak hírt.
Az első videoklip már el is készült a két rapper, Diddy és Lil Wayne közreműködésével. A felvétel Someone to Love Me (Naked) címmel már megtalálható a legnagyobb videómegosztó portálon. A kisfilm rendezésével a világhírű Colin Tilley-t bízták meg. Ezenkívül tegnap debütált az albumról még egy további dal, a 25/8 is. Azt még nem tudni, vajon ehhez a számhoz is készül-e videó.
A nagylemezt a Matriarch kiadó vette kézbe, hozzá pedig a Geffen társult be.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Mintha ikrek lennének.











